Iskolánkban idén október 18-án rendeztünk először egészségnapot. Október 16-án ünnepeljük az Újraélesztés Világnapját. Intézményünkben már három éve elsősegély szakkört tartunk diákjaink számára, így összekapcsoltuk a két programot, hogy a gyerekek ne csak azt tanulják meg, hogyan kell újraéleszteni hanem azt is hogyan élhetnek egészségesen.
A napot reggeli áhítattal kezdtük, majd minden osztálynak el kellett készíteni egy egészséges reggelit, amit iskolánk vezetősége bírált el. Nem csak az számított mennyire egészséges a reggeli, hanem az is mennyire látványosan van elkészítve.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a reggeli finomságokhoz nyújtott alapanyag-támogatást a Pékműhelynek, a Czímer Hús Kft.-nek és a Biafruit Zöldségüzletnek.
A nap további részében az osztályok forgószínpad-szerűen haladtak az állomáshelyek között, ahol megtanulták az újraélesztést, a légzésvizsgálatot valamint a stabil oldalfektetés és a sebkötözés alapjait. Ismereteiket bővíthették a helyes táplálkozásról és a táplálék útjáról, a tüdő és a csontozatunk egészségesen tartásáról.
A napot felsős váltófutóversennyel zártuk. A futókat az iskola apraja-nagyja bíztatta. A győztesek és a résztvevők jutalmait a Spájz Natúrbolt valamint a Kalifa Kft. ajánlották fel támogatásként.
Ezzel a programmal szeretnénk iskolánkban hagyományt teremteni és minél több ismeretet nyújtani tanulóink számára ahhoz, hogy egészségesebben éljék mindennapjaikat valamint ha egy sebesült, bajbajutott emberrel találkoznak, merjenek és tudjanak segíteni.

