A Várpalotai Trianon Múzeum vezetett tárlatvezetésén vettünk részt a hetedik osztállyal 10–12 óráig. A program szerintem nagyon színvonalas, a gyerekek számára befogadható mértékű információval, nagyon jó szemléltető eszközökkel mutatta be Trianon és a korszak eseményeit. Két csoportra voltunk osztva, így az interaktív részeknél is mindenkinek jutott lehetőség odaférni, alaposan megnézni a kiállítást, kérdéseket feltenni.
A tárlatvezetést követően átmentünk a Királyszállási szoborparkba, ahol sajnos az eső miatt nem sétáltunk nagyobbat, viszont ott tudtunk ebédelni és kicsit beszélgetni.
Azt gondolom, hogy a gyerekeket megérintette a program, sokat kérdeztek, és sokmindenről tudtak is, még a vezető is mondta, hogy meg van lepődve, mert sokszor középiskolás csoportok sem rendelkeznek ilyen mélységű információkkal a korszak eseményeit illetően. Mindemellett szépen is viselkedtek, így azt gondolom büszkék lehetünk rájuk, és iskolánk jó hírét vitték magukkal!