
Iskolánkban, ebben az évben is megrendezésre került a Biai Gáspár Csendesnap.
2023. 10. 19-én együtt ünnepeltek kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek ebből az alkalomból. Először a templomban Nagyné Győrfy Ildikó vezetésével közös énektanulásra került sor az óvodásokkal együtt, majd Nagytiszteletű Molnár Sándor igehirdetését hallgathattuk, s épülhettünk általa. Ezután átvonultunk az iskolánkba, ahol osztályszinten Biai Gáspár életéről és koráról néztünk meg egy kisfilmet. Majd megkezdődtek a projektmunkák a hit hősei témakörében.

Igényes tábladekorációk és terepasztalok készültek mindenki örömére a következők szerint:
Testvérosztályok tematikája:
1. osztály – 5. osztály Noé és kora
2. osztály – 6. osztály Ábrahám és kora
3.a osztály – 7. osztály Mózes és kora
3.b. osztály – 7. osztály Mózes és kora
4. osztály – 8. osztály Józsué és kora
A hit hősei: Noé, Ábrahám, Mózes, Józsué, akik kegyelemből, hit által maradtak meg Isten mellett, tudva, hogy MINDENÉRT ISTENÉ A DICSŐSÉG!
KEGYELEMBŐL – HIT ÁLTAL…
„Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók…” (Zsid. 11:7)
„Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott…” (Zsid. 11:8)
„Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják…” (Zsid. 11:24)
„Hit által omlottak le Jerikó kőfalai…” (Józsué) (Zsid. 11: 30)
Miután minden osztály elkészült a munkájával, következhetett a testvérosztályok látogatása. Először a felsősök nézték meg alsós testvérosztályuk munkáit. Majd az alsósok látogatták meg felsős testvérosztályaikat. Itt is sor került az elkészült alkotások prezentálására. Ezután a felsősök PPT-s bemutatója, majd játékos vetélkedője következett. Az alkalmat közös bibliai témájú rajzfilmfeldolgozás nézésével zártuk. Ebben az évben is méltó módon sikerült megünnepelnünk ezt a napot.
Soli Deo Gloria!
