Biai Református Általános Iskola
"Ragyogjon a ti világosságotok" (Mt 5, 16)

Híreink

Szülői levél 2018. április

2018-04-12
„AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK, DE ÚTJA REJTVE VAN” . . .
Kedves Szülők!
Mindenkit szeretettel köszöntünk levelünkkel!
Iskolánk életéről most is honlapunkról és a szülői levelekből értesülhetnek a családok. A múlt havi eseményekről az alábbi beszámolóban adhatunk rövid tájékoztatást.
2018. március 26-tól hétfő és szerdai napokon 17.00 -18.00 között, apa-fia foci „mozgatta meg” még jobban iskolánk életét, amit Kirmer Dániel által szervezett péntek délutáni labda játék gazdagított. Jó volna, ha minél több „refis” gyermek venne részt ezeken a foglalkozásokon, hiszen a rendszeres testmozgás jótékony hatással van testre, lélekre egyaránt.
Március 8-án és 22-én iskolanyitogató nyílt napot tartottunk, amelyen a leendő elsősök és szüleik látogatták meg iskolánkat.
Március 10-én szombaton Egészségnapot szerveztünk iskolánkban, ahol találkozhattak a tanulók az Országos Mentőszolgálat, illetve a Magyar Vöröskereszt Biatorbágyi alapszervezetének képviselőivel. Dr Müllner Katalin belgyógyász, gasztroenteorológus ezen a napon előadást tartott a gyerekeknek, a Johannita Segítő Szolgálat jóvoltából pedig egy igazi mentőautót nézhettek meg és próbálhattak ki az érdeklődő kis diákok.
Március 14-én iskolai megemlékezés keretében ünnepeltük a 48-as Szabadságharc eseményeit, ahol a 6. osztály Petőfi alakján és életén keresztül próbálta személyessé tenni az akkori történéseket. Másnap a város színpadán gyönyörködhettünk e magas színvonalú előadásban.
Március 20-án a nemzetközi „Kenguru” Matematika versenyen vettek részt diákjaink. Ezen a napon bonyolítottuk le az English Language Competition elnevezésű országos angol nyelvi verseny helyi fordulóját is, ahol a negyedik, ötödik és hatodik osztályos tanulóink mérettettek meg. Szintén ezekből az osztályokból vettek részt nagy sikerrel az iskolánk és a Czuczor Gergely Alapítványi Iskola által közösen szervezett angol szépkiejtési versenyen.
Március 23-án a Béres Ferenc Országos Zsoltáréneklő Versenyen szerepeltek és értek el szép eredményeket tanulóink. Ezúton is szeretnénk gratulálni nekik.
Március 25-én virágvasárnapon a biai református templomban gyermekek, szülők, tanárok együtt hallgathatták Isten Igéjének üzenetét és iskolánk gyermek kórusának lélekemelő szolgálatát.
Március 28-án húsvéti iskolai csendesnapunkat a templomban kezdődő istentisztelet nyitotta meg. Ugyanitt, a dicséret-éneklő versenyen résztvevő tanulók vehették át oklevelüket. A megrendezésben tapasztalt segítségért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek!
2018. április 06-08-ig ifjúsági csendeshétvégét szervezett gyülekezetünk a 4.-6. osztályos gyerekek számára. Simon Péter életéről hallhattak az ott lévők áhítatokat. Vidám, jó légkörű volt ez az együtt töltött pár nap.
Már most szeretnénk azt is jelezni, hogy a papírgyűjtést nem az állami iskolával szervezzük a jövőben, hanem saját gyűjtést szervezünk, melynek várható időpontja május 2-4. közötti időszak lesz.
Áprilisi előzetes:
Április 12. Házi matematika verseny /alsós/
Április 14. Medve Szabadtéri Matekverseny Budapesten
Április 15. ifjúsági csendesnap a Biai Ref. Gyülekezetben „Mire építed az életed?”
Április 16. Házi versmondó verseny /alsós/
Április 17. Házi versmondó verseny /felsős/
Április 21. Munkanap (Föld napja)
Április 30. Munkaszüneti nap
Minden kedves családnak áldott ünnepnapokat és hétköznapokat kívánunk szeretettel: Nevelőtestület
Biatorbágy, 2018. április 11.